Franz A. von Klimstein: Kastlnak rendületlenűl légy híve, ó diák!


Megjelent Franz A. von Klimstein: Kastlnak rendületlenűl légy híve, ó diák! című könyve.

 

Talán te is kiványcsi vagy rá?!

 

A könyv megrendelehető a szerzőnél: franzvonklimstein@gmx.de

 

127 oldal - 12,50 Euro




 

(Részlet)

 

...

 

Ünnepek, események

 

Minden iskolai év az úgynevezett évnyitóval a „veni sanctae”-vel kezdődött. Az iskola minden diákja, az évek folyamán ez általában 250 volt, kötelezően részt vett ezen a megnyitó ünnepségen, melynek záróeseménye az ökomenikus istentisztelet volt. Az ünnepségeken minden diák vasárnapi öltözetben jelent meg. Természetesen a fiúknál ez öltönyt jelentett, de ugyan milyen öltönyt hordjon az, kinek nem volt illetve soha életében olyannal nem igen találkozott. Ennek általában két oka volt. Vagy anyagi, vagy pedig neveltségi kérdés állt a dolog mögött. Ugyan azok is, kik nem öltönyben jelentek meg, valamilyen úton módon szövetnadrág és fehér ing viseletben illeszkedtek be az ünnepélyes hangulatba. A csoportdinamika fizikai rendszabályainak megfelelően, év végére már azok is, kik évkezdéskor külsőjükre nem fektettek nagy igényt, alkalmazkodtak a kívánt megjelenési formához. Volt nem egyszer olyan eset, hogy adományok vagy más anyagi források révén az iskolavezetősége a rászorult diákoknak lehetővé tett egy ruházati bevásárlást egyik ambergi áruházban. Ezek a folyamatok nagyon diszkréten lettek lebonyolítva, nehogy valaki is sértve érezze magát, nehogy valamelyik diák magabiztosságát és büszkeségét kellemetlenül befolyásolja. Anélkül, hogy nevet említsek, voltak olyan szülők, kik nemcsak saját gyermeküknek vásároltak szükségcikkeket vagy kevésbé szükséges dolgokat, hanem a legjobb barátnak vagy barátnőnek, a szobatársaknak vagy éppen az összes osztálytársnak. Ez is a diszkréció leple alatt történt nem a tett maga, hanem a hatása volt a lényeges.

Mint már említettem, a szentmiséken illetve az istentiszteleteken való részvétel mindenki számára kötelező volt. Ez egyszerűen az iskola keresztényi nevelési beállítottságán múlott, nem volt vita tárgya. Aki gyermekét Kastlba küldte, az igenis kívánta gyermeke vallásos nevelését. Hát ez ugyan papíron nagyon nemes cél, de a valóság egy picit másképp nézett ki. A diákok vallásos nevelése, vagy hadd mondjam a valláshoz való hozzáállása igen sokoldalú volt. Hogy a kedves szülők mit akarnak, az egy tál tészta, de hogy milyen példával jártak csemetéik előtt, az egy egész más tál tészta. De még milyen „tészta”! Ezen a valláserkölcsi téren is nagyon jól mutatkozott a gyerekek szociális háttere, heterogén származása. Volt aki életében Kastlban látott először templomot belülről, volt aki még a keresztvetéssel is ügyetlenkedett. Ezzel szemben volt olyan is, ki a fiúinternátus földszinti kápolnájába is ellátogatott néha-néha hétköznapi szentmisére. Ez nem jelenti azt, hogy a vallásos diák jobb volt, erkölcsösebb lett volna mint a kevésbé vallásos vagy teljesen ateista, mert volt ilyen is. Nem, ilyen mérlegelést nem akarok tenni és nincs is szándékomban rejtett módon az olvasónak sugalmazni. Tény ellenben, hogy nagyok voltak ezen a téren is a különbségek.

Első nagy ünnepély iskolai évben október 25.-én az 1956-os Magyar Forradalom 25 éves évfordulójának megünneplése volt. Minden ami 56-al kapcsolatos volt, inkább a menekültek leszármazottai vagy a már hosszabb idő óta Nyugaton élő magyar családok sajátos ünnepe volt. A frissen Magyarországról vagy Erdélyből menekültek nem igen voltak tisztában az események történelmi horderejével és minden egyes részletével. Így adódott a diákok körében azon anakronisztikus helyzet nagy viták és eszmecserék alkalmával, hogy az úgynevezett „nyugatiak” oktatták, világosították fel a „keletieket” kik a színhely kellős közepéről nemrég jöttek. Ez egy nagyon érdekes jelenség volt, az is, ki alig gavatyolt magyarul, nagy pátosszal és nagy hozzáértéssel magyarázta az 56-os eseményeket. Sok esetben saját családi történelemről, tragédiáról volt szó, így a nyugatiak nagy része személyes kapcsolatban állt az eseményekkel. Mind e mellett volt természeténél fogva egy hivatalos, az iskola nevelési megbízásából kiinduló 56-os események bemutatása az oktatás keretén belül is. Horváth István tanár úr az eseményeket tárgyilagos, kronologikus sorrendben mutatta be. Az aki a forradalom érzelmi oldalát is közvetítette a diákság számára, az Rőczey tanár úr volt. E munkájában, akarva vagy nem is, Lang Peter támogatta a diákszínpad vezetésével és munkájával. Az 56-os forradalom mindig is a diákság tudatában volt, mindenki tisztában volt azzal, hogy mennyire összefügg az iskola 1956-tal. Minnél hosszabb ideig volt egy diák Kastlban, annál jobban tudatosodott benne ez a tény. Az iskolánk diáktanácsa is nagy hozzáértéssel fogott a jubileumi események előkészítéséhez. Vértesi Miklós érettségiző diák vezetése alatt közel 400 nyugaton élő közéleti személynek küldött ki egy kérdőívet a „Koldusdiák” című kiadvány, mert folyóiratnak igen ritka megjelenése révén, nem igen nevezném. A kérdőívek a címzettek hozzáállását illetve véleményét kérte az 1956-os forradalomról. Nagyon ügyes kis ismertető tanulmány készült a levelezés nyomán, melynek előszavában a diáktanács az iskola történelmi prognózisát már 1981-ben, tehát közel 25 évvel a végső felszámolása előtt, tömören megfogalmazta:

„1981. október 23-án ünnepeljük a magyar forradalom huszonötödik évfordulóját. Ezen a napon kelt fel a magyar nép elnyomó rendszere ellen. Sokan életükkel fizettek ezért a napért, mások pedig azzal, hogy el kellett hagyniuk hazájukat. Az utóbbiak közé tartoznak szüleink is. Ők tették lehetővé a már többségben itt született új nemzedék, a mi nemzedékünk számára azt, hogy megismerjük annak a népnek nyelvét és kultúráját, amelyből származunk.

Mi diákok, valamennyien, kétnyelvűek, de érzelmi kötődésünk is kettős. Hálásak vagyunk az új hazának, de nem akarjuk elfelejteni őseink nyelvét, kultúráját sem.

Egyszer ugyanis eljöhet az a nap, amikor mi – vagy talán gyermekeink – dönthetünk arról, hogy régi avagy az új hazában éljünk-e tovább. S éppen ennek a döntésnek lehetőségéért tartjuk kötelességünknek azt, hogy megismerjük és megőrizzük magyar örökségünket.

S ezért járunk mi örömmel ide, ebbe az iskolába, a nyugati világ egyetlen magyar gimnáziumába, a kastli Magyar Gimnáziumba.”

Akinek füle van, az hallja meg! Aki olvasni tud, gondolkozzon el rajta!

 

Másik nagy őszi esemény volt az úgynevezett vándornap. Ezen a napon az osztályok tanáraikkal együtt vándoroltak valahová a környék egyik városába, történelmi látványosságot megtekinteni vagy csak egyszerűen valahová a szabadba kirándulni. A diákok körében nagyon kedvelt volt, egy laza, feszültség nélküli napot jelentett és többnyire szép őszi enyhe napot fogtunk ki erre a célra. Szégyelem, de már nem emlékszem, hogy mi a 9.-ben hová vándoroltunk Túry Feri bácsival.

De nem sokára, november 18.-án az egész iskola elzarándokolt Pottensteinba, Szent Erzsébet halálának 750. évfordulója alkalmából. Lucia nővér említette, hogy eredetileg Marburgba akart volna az iskolavezetőség zarándokolni, de anyagi meggondolások miatt nem volt lehetséges. Marburg több száz kilométerre van Kastltól míg Pottenstein alig 50-60 kilométerre. Tán a történelemben jártasak tudják, hogy Szent Erzsébet Marburgban halt meg és ott is volt eltemetve. Díszes ereklyetartója ma is az Erzsébettemplom kincstárának ékes dísze. De mi köze is van Erzsébetnek Pottensteinhoz? Nem akarok történelemórát tartani, de érdekesség kép, hadd meséljem el miről is van szó. Mikor 1227-ben szent Erzsébet férje, Lajos fejedelem, a mai olaszországi Brindisiben a keresztes hadjárat keretén belül lázbetegségben meghalt, férje rokonai a wartburgi várból kiűzték. Erzsébet Eisenachban nem kapott méltóságához kellő menedéket és ennek következtében a fejedelmi család restellte, küldözgették különböző helyekre, hogy ne legyen szem előtt. Így fogadta Ekbert püspök Erzsébetet gyermekeivel együtt Pottenstein várába. Ekbert a Magyarországra való visszatérést javasolta, de Erzsébet, Hermann fia jogainak védelme érdekében ezt nem tehette. Férje holttestének hazaérkezése alkalmával Varilla Rudolf lovag, ki Lajos fejedelmet kísérte és hajdan Erzsébetet hozta Magyarországról Thüringiába, erélyesen követelte a halott rokonságától Erzsébet jogi állapotának visszaállítását és Hermann fia örökségének elismerését. Így került szent Erzsébet ideiglenesen családostól vissza a Wartburga és hagyta el örökre Pottenstein várát. Tehát ezért mentünk mi pontosan Pottenstein várát, szent Erzsébet halála évfordulója alkalmából meglátogatni. Kedves fogadtatásban volt részünk, a várat idegenvezetés kíséretével tekintettük meg, és mint „menekültek” vagy azok leszármazottai igen elevenen észleltük Szent Erzsébet akkori emberfeletti teljesítményét.

 

November végén már közeledett a karácsonyt előkészítő korszak, advent. Ez nem csak külsőségekben mutatkozott, hogy nagy ködfelhők borították a környéket, a lombhullató fák levelei már mind a földön voltak vagy a kemény hidegek beköszöntöttek. Nem, az iskola igyekezett valláserkölcsi felkészítést is nyújtani karácsony megünneplésére. A főépületben, a fiúinternátus lépcsőházában óriási adventi koszorút akasztottak fel és természetesen rajta szép négy nagy gyertya. Az adventi vasárnapok előestéjén, tehát szombatonként este, az egész iskola összegyűlt a lépcsőházban, a fiúk általában fenn az emeleteken, a lányok a földszinttől az első emeletig. Az összes villanyokat lekapcsolták, csak a koszorún égett advent vasárnapjának megfelelő számú gyertya. Iván atya vezetésével a rövid elmélkedést adventi énekek eléneklése követte. Nagyon megható és elbűvölő esemény volt.

 

A naptári év utolsó nagy rendezvénye, a karácsonyi ünnepély volt. Számomra egészen szokatlan eset, hiszen eddig karácsonyt soha sem ünnepeltem december 24.-e előtt. Ez egy esti ünnepély volt a fiúinternátus nagy ebédlőjében, a kicsik egy pásztorjátékot mutattak be, melyet Blesilla nővér tanított illetve gyakoroltatott be velük. A bemutatás és az egész ünnepély hangulat megvilágítású környezetben zajlott le, minden asztal fenyőgallyal és égő gyertyával volt díszítve. Elmélkedések, karácsonyi énekek közös éneklése és egy díszvacsora zárta az ünnepséget.

 

Az új esztendő első nagy iskolaszerte méretű esemény a szalagavató ünnepély volt. Ez elvileg egy tánceste volt, hol az érettségiző diákok egy kellemes esti bál keretén belül búcsúznak tanáraiktól, nevelőiktől. Itt minden érettségiző ünnepélyesen megkapja szalag formájában a kastliban töltött évek jelképét. Ezen egyenlőre én még nem vettem részt, majd később kitérek rá. De ami a bálokat, táncünnepélyeket illeti, iskolánk a nem létező mércén egész magas fokot töltött be. A népi tánccsoport és a kórus gyakran járt magyar bálokra a farsangi időszakban. München, Frankfurt, Würzburg, Zürich minden év kedvelt célja volt nemcsak a népi táncegyüttesnek.

 

A farsangi időszak különben is alkalmat adott az iskola keretén belül is ünneplésre. A farsangi mulatság nagyon kedvelt volt a diákság körében. Korosztályonként történt a farsangi tánc megrendezése. Ezt kimondottan diákok rendezték diákoknak. Mindig a 12. osztály rendezte, ez az esemény úgymond egy névjegykártyája volt a diákok szemében. Jól sikerült, akkor „jó fejek” voltak a rendezők, ha kevésbé jól sikerült, akkor az elismerés szónoklatai nem hangzottak valami kedvezően.

 

Szintén az év korszakába estek a tánciskola rendezvények, persze mind nagyböjt előtt. Minden évben jött Ambergből egy tánciskola, hogy betanítsa a klasszikus standard táncokat az érdeklődök számára. A technikai berendezést hozták magukkal és a próbák a tornateremben lettek lebonyolítva. Ennek az volt a kellemetlen mellékíze, hogy azok, kik nem akartak akármilyen okból is részt venni rajta, és a többség biza nem lelkesedett érte, a tornaterem ablakaiból követte az eseményeket. Az árkádok alatti ablakok nagyon jó betekintést nyújtottak minden egyes félrelépésre vagy hanyattvágásra, mely nagy tapsnak vagy a helyzetnek megfelelően nagy nevetésnek örvendett míg a rendezők az internátusi felügyelőkhöz folyamodtak a próbák nézőközönség nélküli lebonyolítása érdekében. Általában több volt a lány mint a fiú, utóbbiak valahogy nem tartották fontosnak a 80-as évek elején a klasszikus standard táncot. Valami idejét múlónak tekintette a többség, az idősebbek közül alig akadt egy-kettő. Az én korosztályom képviselte a „férfiakat”. Kovács Endrére, Körbl Józsira és Nyers Pistire emlékszem biztosan, hogy résztvettek, de ez nem jelenti azt, hogy nem voltak mások is az osztályból. A táncesték, illetve a táncpróbák nagyon kellemes időtöltés volt a lányokkal együtt. Itt a korkülönbség nem igen játszott szerepet, a szimpátia döntő érve a táncolás elsajátításának mértéke volt. Én nagyon élveztem és itt ismerkedtem meg jobban a Bán Beával, ki akkor három évvel felettem járt. Nagyon kedves természete és őszinte barátsága nagyon jól esett, szívesen emlékszem vissza a vele töltött kellemes időre. De visszatérve a tánciskolára, a tánctanfolyamokat egy ünnepélyes bál zárta be. Erre a nagy eseményre mindenki „kipucolta” magát és 1981-ben az ambergi tánciskola nagytermében volt rendezve. Minden gavallér egy kis figyelmességet készített partnernőjének melyet elegánsan be is csomagolt. Ennek kíséretében a jómodor és jóneveltségi szabályok a resztvevőknél megfelelő nyomokat hagyott.

 

A nemzeti ünnepek sorozatába tartózott március 15.-én az 1848-as szabadságharcra való megemlékezés. Ez az ünnep is kellő tisztelettel és megfelelő programmal nyomta rá bélyegét a diákéletre. A diákszínpad és a kórus nyújtották a kellő kereteket. Külön rendezvények az egyes korosztályoknak vagy osztályonkénti előadások bővítették a megemlékezést. Tanítás ezen a napon nem volt.

 

Nem sokkal a húsvéti vakációk előtt voltak az úgynevezett „csendes napok”. Ezek a napok, (általában 2-3 nap) arra szolgáltak, hogy lelkigyakorlatot tartsanak a diákoknak. A keresztény vallásos nevelés ebben az esetben is teljes spektrumával mutatkozott. Ugyan nem volt tanítás de szigorított hétköznapi napirend volt. Zene nem szólalhatott és csend betartását igen is erélyesen megkövetelték a prefektusok. Magától érthetődő, hogy megint korosztályokként lettek a diákok előadásokra és elmélkedésekre felosztva. Külön a római katolikusok, a nagy része a diákságnak és külön a protestánsok. A lelkigyakorlatok vezetésére meghívott vendéglelkészek érkeztek szerte széjjel Európából. Iván atya nagyon gondoskodott róla, hogy ne túl absztrakt témák legyenek elemezve. E mellett lehetséges volt úgy általános lelki problémák, mint a személyes kérdések megbeszélése a vendéglelkészekkel. Senki se volt erre kényszerítve, aki akarta igénybe vette ezt a szolgáltatást, aki nem, attól senki se kérdezte meg, hogy miért is nem hajlandó lelki nehézségeit egy pappal megbeszélni. Nagyon könnyű volt ilyenkor a névtelenségbe, az ismeretlenségbe elmerülni. Délutánonként és kora esténként a csendes napokon vallásos témájú monumentális filmek is lettek bemutatva mint például „Ben Hur”, „A biblia” vagy a „Tízparancsolat”. Volt aki a játékfilmek mély mondanivalóját megértette és felfogta, volt ellenben aki csak a szórakoztató mellékhatását tudta élvezni.

 

Az 1981/1982-es iskolai év egyik kimagasló eseménye az április elsején tartott új iskola és internátus épület felavatása volt. Ez elvileg egy új épületrész volt a kolostorvár területén és tehermentesítette a tantermek meg a fiúinternátus zsúfoltságát. Már régebb tervezve volt, de csak 1981 áprilisára haladtak a munkálatok annyira, hogy felavatást ünnepelhessünk. Erre az eseményre számos belföldi és külföldi vendég érkezett, nem beszélve a sok hivatali személyről, kik állásuknál fogva részt vettek az avatáson. Az épület elkészítése gyorsan haladt, a kolostorvár képét egyáltalán nem zavarta, nagyon jól beleilleszkedett a vár többi épületei közé.

 

A húsvéti vakáció után az érettségi vizsgák kezdődtek. Természetesen ez ránk kisebbekre csak olyan mértékben volt észlelhető, hogy egyik-másik tanárunk hiányzott és valaki más helyettesítette. Az internátusban is ilyenkor igyekeztek a nevelők a diákokat csendre inteni, hogy a nehéz vizsga előtt állókat ne zavarjuk. Az érettségi egyúttal szorosan össze volt kötve Pünkösd ünnepével. Pünkösd, a mai információs korszakot élő világunkban, mondhatni a Kastli Magyar Gimnázium „Web-oldala” volt. Kirakat, bemutatkozó, toborozó és csalogató minden egybe. Leegyszerűsített formában tán azt lehetne mondani, anélkül, hogy valaki szememre vethesse a Szentlélek Úristen eljövetele ünnepének helytelen magyarázatát, hogy pünkösd az Kastl és Kastl az pünkösd. A pünkösdi napok egy bővített, egy meghosszabbított hétvégét jelentettek. Már pünkösd előtti pénteken kezdődtek a előkészületek mint például a belső udvarban a dobogó felépítése. Szombaton az iskola díszítése és a különböző információs asztalok felépítése volt programon. Ezt egészítette ki a képzőművészeti kiállítások megnyitása, egy gimnasztika és sportbemutató meg este a hagyományos iskolabál. Vasárnap az érettségizők ballagása, az ökomenikus istentisztelet és a különböző népi tánc, és egyéb bemutatók napja volt. Délután az intézet igazgatója válaszolt a szülők kérdéseire, Bod Dóra néni francia kórusdalokat mutatott be a francia tagozatos diákjaival, a kicsik jazz balettet, gimnasztikagyakorlatokat és Till Eulenspiegel kalandjait adták elő. Pünkösd hétfőjén ritka volt már a hivatalos rendezvények száma, ez a nap inkább az előző napok kipihenésére szolgált. Azért a legmutatósabb nap pünkösd vasárnapja volt. Az érettségizők ballagása volt a nyitány és az osztályról osztályra való ballagás a belső udvaron a dobogón végződött. Köszöntők, szavalatok, kórus fellépése mind díszítő eszközként szolgált az érettségizők számára. Ezek után a ballagók megkapták az életük ballagásához szükséges vándorbotot. Ez a vándorbot általában egy kézzel faragot kis remekmű. Vagy a ballagó saját maga, vagy egy barát vagy egy kedves iskolatárs készítménye volt. Még azok a botok is, melyek a magas esztétikai igényeknek minden szempontból nem feleltek meg, még azokat is egyedülálló remekműveknek kell tekintenünk, már csak azért is, hogy micsoda odaadással és szorgalommal lettek faragva. Mint mondottam, voltak egyszerűbb és olyan botok, melyek nagyon elkápráztatóak voltak. A botokon pedig a ballagónak készített szalagok sokasága lógott. Ezek a szalagok is egyedülálló remekművek, barátok, rokonok, tanárok ajándéka volt. Hímzettek, festettek, rajzzal ellátva, tarkák, szélesek és keskenyek. A tradicionalisták botján függött még egy kis battyú is, melynek tartalma egy kis pogácsa, egy papírdarab és egy ceruzacsonk volt. Ez egy nem magyar kultúrkörből származónak teljesen ismeretlen hagyomány egy nagyon tarka és vidám képet nyújtott az eseményekről, még akkor is, ha az egészből egy kukkot se értett. A ballagás egy szép ceremónia, mely évről évre ismétlődött és rossz idő esetén se tűrt el változtatást. Ilyen esetekben nem az udvaron zajlott a fő esemény, hanem a nagy ebédlő teremben. Pünkösd elvileg csak egy bizonyos félidőt jelentett az érettségizők számára. Ugyanis az érettségi vizsgák nagyobb része, pünkösd után lett lebonyolítva. Tehát nem mindenki aki ballagott, tudott sikeresen érettségizni is. Egy elég keserű pirula, de voltak kik lenyelték. A pünkösdi ünnep találkozó is egyúttal a volt diákok számára. Ennek során nem csak az érettségizők ünnepeltek, hanem nagy volt az öröm a volt diákok találkozója alkalmával is. Azon osztályok diákjai, kik kerek jubileumot ünnepeltek, szintén a dobogóra lettek tessékelve, hogy az egybegyűltek előtt bemutatkozzanak és ünnepelve legyenek. Egy másik nagy esemény pünkösdkor a különböző pályázatok díjkiosztása volt. Ez főleg az iskola diáksága körében okozott lámpalázhoz hasonló tüneteket.

Általában az érettségi vizsgák után zajlódtak le az osztálykirándulások. Ezek az események minden osztály számára fénypontok voltak az iskolai évben. Mi is osztályfőnökünk, Túry Feri bácsi és még egy tanár kíséretével nekivágtunk az egynapos kirándulásnak Speyer és a mellette levő vidámpark céllal. A kirándulások csak kivételes módon lehettek többnaposak. Ez csak akkor volt lehetséges, ha megvolt rá a kellő anyagi fedezet, az osztály tanulmányi és magaviseleti átlaga ezt megengedte és végső soron kellett egy távolabbi célpont, mely jogosította a többnapos iskolai oktatástól való távolmaradást. Mi a kilencedikben még elég messze voltunk ettől a céltól, de az igény egy vagy több ilyen közös kirándulás lebonyolítására már megszületett. Álmodozni szabad, nemde?

 

Az iskolai év június végén a hagyományos „Te Deum”-mal végződött, egy ökomenikus istentisztelet melyet az évzáró ünnepség a bizonyítvány kiosztással zárt le. Ezek után lehetett indulni haza, volt aki egy-két óra alatt már kedvesei körében volt és akadt olyan ki többnapos utazás után érkezett otthonába.

 

...

 


Kommentar schreiben

Kommentare: 2
  • #1

    Franz von Klimstein (Mittwoch, 12 November 2008 17:56)

    Igyekeztem tárgyilagosan ábrázolni iskolánkat, az internátust, elvileg az egész intézményt. Igaz, az én világom, az én Kastl-képem tükrözödik benne, de ennek ellenére kerültem a túlzásokat. Tanárok, diáktársak, nevelök egyaránt szerepelnek benne...
    Minden megjegyzést és kritikát értékelek, szivesen elfogadok.

  • #2

    Erdey Sándor (Donnerstag, 13 November 2008 18:01)

    Mindenkinek aki Kasztliba járt ,és persze aki nem ,és akit a valódi élet az iskolába érdekel ,ajánlom ezt a jól megirt könyvet.Az író könnyen megérthetö retórikával mind azt kifejezte amit ö ,és kivülötte sokan átéltek.Kellemes órákat fog ez a könyv szerezni,és egy visszapillantást a saját fiatalságára.Ami még kiemelhetö,hogy az íro nem valami legendákra hivatkozik,hanem átélte.