Gyászjelentés - Dr. Endrédy Csanád Atya


 

Csanád atyáról megemlékezik a soproni Városplébános, a volt bencésdiák, a befogadó utolsó munkatárs Nyomtatás E-mail

 

Írta: Németh István dr.   
2009. január 31.
 p1010012

Még az „átkos” alatt, mikor a békepapi mozgalom sok tagja okozott zavart a hívő emberek életében hitelesség, megbízhatóság terén, azt mondta bölcsen valaki, aki Medjugorjeba járt a Szűzanyához:

„abban a papban mindenképpen megbízhatsz, aki őszintén mély Mária-tisztelő, benne sohasem fogsz csalódni”.

Hát ezért nem csalódott senki sem Csanád atyában, aki csak ismerte Őt. Annyira mélyen Mária-tisztelő volt, hogy talán Ince atyával azonosan a Szűzanya kedvességéből is lehetett, hogy éppen a fatimai jelenés napján szólította az Ő Szentfia az örök életbe.

 

 

Ugyanakkor – mondta róla egyik pap-tanár barátja – Csanád atya a türelmes szeretet szentje lehetne. Ő valóban a szentbenedeki regula példamutató megtestesítője volt. Benne példaértékű volt az egyszerűség, a türelem, az alázat, a szegények és betegek segítése. Nem viszonozta rosszat, a haragot, de türelmesen tűrte, ha vele tették azt. Istenbe és a Szűzanya közvetítő erejébe vetett reménye mindent felül múlt és erre buzdított mindenkit szinte rögeszmésen. A folyton ismételt, állhatatosan vallott 3-as tanítását (ld.alul) hirdette naponta mindenkinek, prédikálta vasárnaponként refrénszerűen, mint akinek ez küldetése volt. Ezért sokan méltatlanul mosolyogták meg a 7 nyelvet beszélő nagy tudású pap-tanárt.

Élete során sokat alkotott, de szerénysége révén, őt  nem a közismert média tenyerén futtatott sikerember, hanem sokkal inkább a csendes de tartós, mély értékeket adó testamentum fémjelzi. Fáradhatatlan lelki gazdagságát, adakozását, ami nagyléptékű volt, a halk szerető cselekedet vezérelte. Életműve zárásaként így jött létre, kitartó imáival az eladástól megmentett soproni rendházból a Szt. Benedek Idősek Háza.

Megérdemelt babérokat soha nem váró bencés szerzetes, a mártíréletű ciszter Vendel apát nagybátyjához szinte hasonlóan élte utolsó magányos éveit. A szeretetház megtűrt lakójaként éppen azoktól érte a lenéző elutasítás, akikre leginkább kellett volna számítania, és akiket ennek ellenére is szeretetébe, támogatásába, imáiba tartott.  

Tegnap este Sopronban a bencés öregdiákokkal és város széles köréből összegyűlt tisztelőivel zsúfolásig megtelt Szentlélek templomban, Horváth Imre városplébános, requiemet tartott Csanád atyáért. Az értékeit felfedező, elesettségében őt felkaroló utolsó munkatárs, talán posthumus méltó laudációként is szóló homiliáját, sokan elérzékenyülve hallgatták:

 

 

Requiem Dr. Endrédy Csanád O.S.B. atyáért

2009. január 30. Sopron, Szentlélek templom

 

A feltámadás hitében mutatjuk be ezt a húsvéti áldozatot Csanád atyáért, akit sokan ismertek és szerettek Sopronban.

 

Alázatos szerzetes, nagy tudású pap-tanár volt. Fiatalokat tanított Sao Paulo-ban és Burg Kastlban. Betegeket és öregeket erősített és vigasztalt, mint kórházlelkész Bad Abbach-ban.   Életművét a soproni Szent Benedek Idősek Háza koronázta meg.

Ezzel a szentmisével köszönjük meg Csanád atya életpéldáját, hűséges szolgálatát és ajánljuk őt a Szentháromságos Isten és Mária anyai oltalmában.

 

 „Esztendeink sóhajként szállnak el. Életkorunk mindössze hetven év, jó erőben lehet tán nyolcvan is, de javarészt még az is baj és törődés, bizony, hamar elszáll, és mi elmegyünk… kárpótolj, (Uram) örömmel a sanyarú napokért, az évekért, amikor rosszul ment sorunk. Lássák meg szolgáid gondviselésedet, és gyermekeik dicsőségedet…” mondja a zsoltáros. (Ps 89)

 

Minden ember élete a gondviselő Isten egy-egy tükörcserepe. 

Akikre szívesen emlékezünk vissza, azért van, mert valamit visszatükröztek abból a Teremtő Istenből, aki egyedül Jó, és aki maga a Szeretet. 

Hadd villantsak föl néhány tükörcserepet, amelyet Csanád atya által tartott elém, elénk a Gondviselő Isten.

 

Még gimnazista koromban történt, Fertőendréden, Csanád atya szülői házában, egy nyári napon Brenner atyával meglátogattuk. Nyomot hagyott bennem, ahogy ez a két nagy lélek örült egymásnak és milyen lelkesedéssel beszélgettek az egyház, a világ és hazánk dolgairól.

 

Már pap voltam, egyik nyári szabadság idején papbarátommal meglátogattuk Bad Abbachban, ahol kórházlelkész volt és egy nap élvezhettük vendégszeretetét. Végigvezett minket a nagy "kurcentrum" folyosóin, megmutatta az ökumenikus kápolnát, a szép botanikus parkot, aminek legékesebb pontja volt számára a lourdesi barlang Máriával, ahol naponta imádkozott.

 

Az ő idejövetelével hagyományossá vált soproni vasárnapi papi ebédek alkalmával, nemegyszer felidézte életének nagy állomásait, amelyek - mint momdta - egy kereszt alakot írtak le és a Gondviselő Isten jóságának jelét látta mindenben.

 

Önfeledten örült az Idősek Házának felszentelésén, amelynek megvalósulásáért komoly anyagi és erkölcsi áldozatot vállalt.

 

Lelki nagyságát mutatja, hogy mindennap felvette a meg nem értés keresztjét is.  A mindig mindenki iránt türelmes szeretetet mutató, de utolsó otthonában mégis elutasított ember panasz szava egyre halkabbá vált, amikor kérésemre vasárnaponként a Halász utcai reggel 8 órás szentmise után még a Szent Mihály templomban gyóntatott és az áldoztatásban is segített.

 

Sokszor csodaként élte meg, hogy az át nem aludt éjszaka után vasárnap reggel frissen tudott misézni és gyóntatni.  A test gyengesége felett erőt adott neki Krisztus, aki meghívta Őt szolgálatába.

 

A Gondviselő Isten olyan gyorsan vitte el, mint Illés prófétát. Január 4-én még a vízkereszti szentmisét bemutatta, gyóntatott. Csodálkozva nézte a sok gyermeket és fiatalt, akik megjelenítették az evangéliumi történetet a Szent Mihály templomban. Csak kérdezte honnan van ez a sok gyerek, hogy tudtad össze szedni őket. Örült a szíve a fiatalok láttán - talán Sao Paulo vagy Burg Kastl idejének azonos élményeit idézhették benne.

Napjainak értelme a zsolozsma, a rózsafüzér és a szentmise volt.

A kórházban betegágyán még megismert és ennyit mondott: „Imre, misézem.”

Ahogy az öreg Szent János apostol élete vége felé mindig ugyanazt ismételgette híveinek: Fiacskáim, szeressétek egymást, Csanád atya vissza-visszatérő szavai az alábbiak, szívleljük meg örökre:

-        Építsük életünket Krisztusra.

-        Isten nélkül tragédia lesz az életünk.

-        A Szűzanya szeretete vezessen minket a Szentháromság szeretetébe.

Csanád atya életét és halálát az Üdvözítő Anyjának oltalmába ajánlotta, és most lelkét az ő gondjaira bízzuk.

Mária, akit Csanád atya annyira szeretett, és akihez mint gyöngéd Anyához fohászkodott, zárja most karjaiba, mint kedves fiát, és vezesse el Krisztushoz! Amen

 

Németh István
elnök
Bencés Diákszövetség Sopron

http://www.bencesdiak.hu/

 


A magyar bencés kongregáció prézes APÁTJA a HOZZÁTARTOZÓK nevében IS
FÁJDALOMMAL, DE ISTEN AKARATÁBAN MEGNYUGODVA TUDATJA, HOGY SZERETETT RENDTÁRSa

Dr. Endrédy Ferenc Csanád O.S.B.

életének 83., szerzetességének 65. évében,
a betegek szentségével megerősítve,
2009. január 13-án hazatért Mennyei Atyjához.

Temetése január 19-én, hétfőn Pannonhalmán lesz.
A Bazilikában 14.30 órakor kezdődő gyászmisét követően
a Boldogasszony-kápolna kriptájában helyezzük örök nyugalomra.

 

Elhunyt rendtársunk 1926. szeptember 29-én született Fertőendréden.

A noviciátust 1944. december 29-én kezdte meg. 1949. szeptember 8-án tett ünnepélyes fogadalmat, majd 1952. július 11-én pappá szentelték.

Teológiai tanulmányait 1947–55 között Rómában végezte a Pontificium Athenaeum S. Anselmi egyetemen, ahol teológiai doktorátust szerzett.

 

Munkakörei voltak:
1955–66 gimnáziumi tanár São Paulo-ban,
1966–80 gimnáziumi tanár Burg Kastlban,
1980–83 nevelő Wadersloh-Diestedde-ben,
1983–92 kórházlelkész Bad Abbach-ban.

1992-ben hazatér és templomigazgató Sopronban.
2006. július 1-jétől nyugalomban élt a Szent Benedek Idősek Házában Sopronban.

 

Csanád atya a Magyar Bencés Kongregációt is sújtó létszámkorlátozás miatt élete jórészét hazájától távol töltötte.
Fiatalabb korában tanárként szolgált, később a betegek lelkipásztori ellátásának szentelte életét.

Miután hazatérhetett szívügye volt a szegények és öregek gondozása, a soproni Szent Benedek Idősek Háza elindításán fáradozott.
Isten gondviselő jóságába vetett bizalma vezette őt egész életében, minden törekvésében.
Különösen is tisztelte a Fatimai Szüzet, akinek emléknapján halt meg.

 

„Menj be urad örömébe! Mt 25,24


Kommentar schreiben

Kommentare: 2
  • #1

    Pogatsa-Murray Istvan (Sonntag, 25 Januar 2009 21:32)

    Szeretnem kifejezni öszinte reszvetemet!
    R.I.P.

  • #2

    Papp Keve (Mittwoch, 10 Februar 2010 21:09)

    Igazságos, szerető osztályfőnök volt. Sokat tanúltam Tőle.