„Ex Libris Díj” a Burg Kastl Magyar Gimnázium emlékére


2013.május 11.-én a bécsi Collegium Hungaricum-ban a magyar Európa Club „Volt nekünk egy egy iskolánk” mottóval emlékezett meg a volt Burg Kastl Magyar Gimnáziumról. A résztvevők megtekinthették Müller György volt kastli diák és tanár fafaragás-kiállítását; az ünnepi műsorban fellépett Durku (Kecskési) Csilla népdalénekes és a vidám müncheni magyar „Regős asszony” néptánccsoport. További programpont Tarnai László Burg Kastl Alumni elnökségi tag vetítettképes előadása volt, aki az iskola történetét ismertette a jelenlévőkkel.

A rendezvény fénypontjaként Gubcsi Lajos, az Ex Libris Díj alapítója és Smuk András, az Európa Club elnöke adta át az Ex Libris Díj -at Müller Györgynek, ill. Tarnai Lászlónak az egykori Burg Kastl Magyar Gimnázium magyarságőrző oktatómunkájáért, valamint Alumni egyesületünknek volt iskolánk szellemi örökségének ápolásáért és a jövőbe való átmentéséért.

 Gubcsi Lajos alapító és kuratóriumi elnök szerint a díj „ …….a nemzeti hovatartozás, a múltban és jelenben végzett munkájuk megbecsülésére szolgál. A díjakat összességében mindenki azért kapja, mert oszlopa a magyar kultúrának, a hagyományokból táplálkozó nemzeti szellemnek, amelyet nem csak ápol, megvéd, hanem épít, alkot is”.

A Burg Kastl Alumni közösség vezetősége ezennel is köszönetet mond Gubcsi Lajosnak a megtisztelő kitüntetésért, valamint az Európa Klub elnökségének a meghitt és kedves rendezvényért.

 

Tarnai László

2013.május


Kommentar schreiben

Kommentare: 0