Közös zarándoklás Csíksomlyóra

CSÍKSOMLYÓI JEGYZETEK - Fedor Alíz

"...Maroknyi székely..." énekeljük a székely himnuszban. Maroknyi volt a mi kis kastli csapatunk is Csíksomlyón a Nyerges Tetőt és a környező dombokat betöltő zarándokok tengerében. Közel félmillió atyánkfia jött ide, ki motorosan, ki gyalogosan 900 km távolságból heteken keresztül, vándorbottal a kezükben. Ki-ki hozta szíve búját és köszönetét, hogy azt lerakja a Csíksomlyói Szűzmária lábaihoz.
Úti tarisznyánkban mi Kastl-t hoztuk magunkkal, hogy megköszönjük amit általa kaptunk: magyarságunk megőrzését, barátokat, jó néhányan életük párját is és egy érettségi bizonyítványt jövő életünk elindításához.
Erdélyből új kinccsel gazdagodva tértünk haza: a tudatossá vált együvé tartozás felismerése a székely néppel, az erdélyi magyarsággal.
Ahogy mindmáig őrzik erdeik, fenyveseik üde, érintetlen zöldjét, úgy hordják magukban régmúlt történelmünk gazdagságát, népművészetük örökségét (népviselet, népdal, faragás, kézimunka, kerámia…)
Ahogy a székely himnusz végén énekeljük: "...ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk...", valahogy magunk felé fordítva így folytatnám: mi se hagyjuk elveszni Erdélyt. Az együvé tartozás talajából bőséges termés fakadhat. Nem alamizsnára van szükségük. KÖLCSÖNÖSEN EGYMÁSRA SZORULUNK: NÁLUK ÉS KÖZÖTTÜK MAGYARABBÁ LESZÜNK.

Szebben és találóbban mint Éva néni a fenti sorokban aligha tudta volna valamelyikőnk is megfogalmazni ennek az útnak az igazi értelmét és értékét. Azoknak, akik még nem,  vagy már nem ismerhették Éva nénit: Kölczené Balogh Éváról van szó, aki 1957 és 1973 között volt ének és zenetanár Kastlban, az akkori énekkar és néptánccsoport lelke és aki azóta Kastlba  vissza-vissza térve, annyiszor csalt könnyet a szemünkbe, amikor a nagymiséken csodálatos játékával megszólaltatta nekünk az öreg vártemplom orgonáját, 2008 Pünkösdjén …utóljára!

Szinte látom magam előtt, hogy Éva néni e sorokat olvasva hogy húzza össze rosszallóan szemöldökét, hiszen tudom, hogy veleszületett szerénysége nem szereti a nyilvános dícséretet. De mégis ki kell mondani, meg kell írni, hogy mit jelentett a 82 éves Éva néni jelenléte ennek a „maroknyi kastlisnak” csíksomlyói zarándok útján. Nem kétlem, hogy mindnyájunk nevében fogalmazok, amikor azt mondom: Éva néni volt az útmutató fáklya, aki töretlen hitével irányt szabott mindnyájunk szívében Csíksomlyó csodájához. Követendő példa volt, hiszen soha nem panaszkodott, fáradhatatlan energiával bírta az út viszontagságait, mindig készen állt a mókára és a dalra, mindig tudott magából a másiknak adni. Noha fizikailag persze mi vigyáztunk rá, mégis úgy éreztük, hogy lelkileg mi bújunk meg védő szárnyai alatt….akárcsak annak idején Kastlban….,

Nos, száz szónak is egy a vége: a jó Isten tudta mit csinál, amikor Éva nénit velünk küldte erre az útra. Hála legyen neki érte!

És ha már a résztvevőknél kezdtük ezt az élménybeszámolót, meg kell említenünk a másik korbeli végletet, a 19 éves Lindát is (Bor Ági aranyos leányzója), aki a következő megjegyzéssel tanúskodott arról, hogy mennyire jól sikeredett ez az első kastlis Alumni iskolakirándulás: „Ti nem is vagytok annyira öregek!” Azaz lefordítva: jól éreztem magam veletek! (Mi is jól éreztük magunkat Veled, Linda, gyere el máskor is!)

Már a kezdet-kezdetén is jól éreztük magunkat, reggel 7-kor, a Hősök teréröl indulva, tizenhatan egy harminc személyes buszban: végig kedvünkre jöhettünk-mehettünk, itt éppen vicceket meséltek, ott éppen ettek-ittak, amott meg politizáltak az emberek, de főleg és legszívesebben közösen daloltunk (néha bömbölve, néha zümmögve) Flégler Judith, alias Winnetou több mint 300 népdalt tartalmazó kastlis gyüjteményéből táplálkova,  sőt, visszafelé Katona Ágival még a párna-táncot is eltáncoltuk a busz folyosóján…tehát kényelmesebben és amint a mindig ismétlődő kacagás/röhögés is bizonyította, vidámabban aligha utazhattunk volna. A busz a székelyföldi Zetelakáról jött értünk, Árpád és Csaba sofőrok profi módon gondoskodtak arról, hogy este fél kilencre biztonságban és épségben meg is érkezzünk Zetelakára, ahol Márton Zsolt a szállásunkat már előre megszervezte volt.

Itt átadom a szót Szilágyi Zolinak, az Alumni motorjának és szívének, egészen mellékesen az elnökének. A nélkül, hogy összebeszéltünk volna, ő így élte meg az eddig elmondottakat:

Mély hatást gyakorol rám a mai napig ez az út. Mi teszi felejthetetlenné? Mozaik szerűen elevenednek fel bennem képek, hangulatok, parányi jelenetek és rövid élmények, egy-egy pillanat. Nehéz szavakba foglalni.

Mégis kezdem: első kastlis iskolakirándulásom több mint 37 év után.

Hangulatos „banda“, akik részben csak most ismerkedünk meg, de indulásunk után 10 perccel már annyi beszélnivalónk van, hogy a 14 órás busz utunk Budapesttől Zetelakáig még rövidnek is tűnik. Sőt, a 14 órás vissza utunk is. Nagy busz lévén (háromszor annyi hely,  mint amennyien voltunk) állandó fel-alá járkálas folyt, kettes „intim“ beszélgetésektől, hatos-nyolcas csoportos dalolásokig (itten Winnetou viszi a pálmát apadást nem ismerö repertoárjával – mégha 40 éves füzetéből olvasva is!), néptánc fellépések a busz folyosóján (Ági + Alíz: kitünőek voltatok, főleg a „párnatánccal“ 40x200 cm színpadon) illetve viccmesélés, nem csupán 18 éven aluliak számára.  

Dezasse Miki profi útvezetése (színes és azonnali in-situ táj + helység + történelmi magyarázataival) és koordináló munkája,  hogy a nyájból senki nehogy lemaradjon (nem is maradt el senki; ha ez megtörtént volna –mint nem egy iskolakirándulás alkalmából- azonnali igazgatói intő lett volna a következménye).

És nem utolsó sorban Éva néni jelenléte, hangulata, finom humora és fáradságot nem ismerő kitartása hordott minket ezen az elsö ALUMNI iskola kiránduláson. Rég nem nevettem ennyit, rég nem hatódtam meg ennyire mint ezen az öt napon. Felelevenültek, újból életre keltek fiatal diákéveim érzelmei, hangulatai.

Zetelakán a fogadtatás leírhatatlanul kedves és magyar lelkecskénket mélyen megrázó volt: a helyi iskolakórusból vagy 20 népviseletben öltözött leányka-fiúcska játszott furulyán szebbnél-szebb népdalokat, majd elénekelték a Székely Himnuszt és mire a talán éppen 8 éves kisfiú, ékes magyarsággal elszavalta a Szózatot, nem maradt egy szem se könnytelen. Azon az első estén már csírázni kezdett mindnyájunk tudatában az, amit Éva néni később oly szépen megfogalmazott: KÖLCSÖNÖSEN EGYMÁSRA SZORULUNK: NÁLUK ÉS KÖZÖTTÜK MAGYARABBÁ LESZÜNK.

És ez az érzés csak erősödött bennünk a következő napok folyamán. Megerősödött kedves vendéglátóinkkal való beszélgetéseink folytán,  Székelyudvarhelyen Wass Albert, „A vándor székely hazatér” című emlékszobra előtt, Farkaslakán Tamási Áron sírjánál és Szejkefürdőn az Orbán Balázs emlékére állított  székelykapuk alatt sétálva. Megerősödött a Nagyküküllő völgye leígázó tájának, valamint  az örökzöld, ősenergiát kisugárzó Gyergyói havasok láttára. És megerősödött valahányszor   Éva néni felmászott valamelyik csodálatos kazettás mennyezetű ősi fatemplom (Kecset-Kisfalud, Körösfő, Bánffyhunyad) rozoga lépcsőjén az orgonához, hogy közös szívvel, közös lélekkel énekeljük el nemzeti imánkat.

Zoli még ezt fűzi hozzá:

Meghatott, elkapott Erdély és a Székelyföld hangulata, nyelvezete, emberei, asszonyai (ne felejtsük a székely mondást: „az asszony az nem ember“) és gyerekei. Zamatos, nyomatékos, különösen tiszta magyar nyelvezetük. Magyarágukhoz való büszke fűződésük (Csíksomlyó, Zetelaka). Vendégszeretetük, amit személyesen tapasztaltunk Zetelakán.

Zöld (milyen zöld!) dús erdök és dombos- lankas tájak, hegyek, sziklák (Békás szoros), tavak (Gyilkos tó).

Meghatott az a kis voltdiák közösségünk, amely öt napon keresztül szívta magába és adta ki magából azt a meghitt hangulatot, amely még ma is körülvesz. Azok a percek, pillanatok a különböző kisebb-nagyobb vár- illetve erőd- templomokban, ahol azzal a tudattal, hogy itt már évszázadokkal ezelőtt magyar történelmet éltek és írtak, csak magunknak elénekeltük –Éva néni orgonálása mellett, a Magyar himnuszt.  Oláh János (aki nem ismeri, bemutatjuk: 1959-ben - az Állami Néptánc Együttes volt tagjaként- ő alapította meg Kastlban a néptánccsoportot, aztán Hamburgban lett traumatológiai szakorvos) szakszerűen húzta és tolta Éva néni irányításával a csappantyúkat. Ezek maradnak bennem felejthetetlen pillanatokként.

Harmadnapra aztán felvirradt a Búcsú napja, úgy ahogy az a nagykönyvben meg van írva: esőt ígérően! Házigazdáink, csalódott tekintetünk láttára, azonnal megvígasztaltak: „Akkor jó a Búcsú, ha elveri az eső”. Ekkora népi bölcsességet nem lehetett nem elfogadni, tehát esőkabátokkal és esernyőkkel felszerelve (persze már aki!) a legjobb hangulatban tettük meg busszal az 50 kilométeres utat Csíkszeredáig. Ott a város peremétől gyalogoltunk fel szép sorban a többi, akkor már csak úgy özönlő zarándokokkal a Nyergestetőre, kb. egy 5-6 kilométeres szakaszon. A hangulat teljesen lenyűgöző volt: a szépséges tájon kígyózva, áhítattal telítetten tartottak felfelé az emberek, erős fiatalok és gyenge öregek, kisgyermekes családok, tolókocsiban ülő rokkantak, és a beláthatatlan tömegben mindig valahol fel-fel bukkant egy nemzeti színű zászló, lobogó fohászként a Csíksomlyói Szűz Máriához.

 Hagyjuk ismét Zolit beszélni:

Meghatott és büszkeséggel töltött el, hogy volt iskolánk zászlaját vihettem a Csíksomlyói Búcsún: sokan figyeltek fel ránk, többen kérdezték, hogy honnan jövünk. Volt olyan, aki zászlónkat az 1848-as időkből valónak vélte. Meghatott az a hangulat, amellyel több százezren –magyar ajkúak, de nem csak a mai Magyarországról- egy céllal: magyarságuk tudatos mivoltát köztudatossá tenni, békésen énekelték a Magyar és a Székely Himnuszt.

Fent a Tetőn beláthatatlan volt a tömeg, oly annyira, hogy nem tudtunk az oltár közelében helyet foglalni. De így talán még érdekesebb volt, mert szorosabb kapcsolatba kerültünk az emberekkel, a kis kéregető, csecsemőjét cipelő cigányasszonytól kezdve a minket felvevő amatőr filmezőig.

A szentmisét hangszórókon keresztül hallgattuk. Az idő kezdett erősen beborulni, a mise végére már eleredt az eső is, de a világ kincséért se hagytuk volna ki a végén a Székely és Magyar Himnusz eléneklését, így, hogy közösen énekelhettük több százezren egyszerre….és az erdőben a visszhang valahogy azt sugallta, hogy nem hiába voltunk ott!

Hogy mit hagyott Csíksomlyó a szívünkben, azt Schmidt Karcsi és Szilágyi Zsuzsi így jegyezte fel:

 Csiksomlyó nagy hatással volt Zsuzsira és rám. Egy előbbi levelemben
három szóba foglalva leírtam, hogy egy felejthetetlen út volt és talán nekem
mint "normálisan" élő embernek a feldolgozás nehéz lesz.

Teltek múltak a napok és ez az út a Kárpátmedencébe nem hagyott békén. Újra
meg újra visszajöttek és visszajönnek a képek és benyomások, talán nem
mindegyik, de a legfontosabbak. Ami az előbb említett feldolgozást illeti,
az nem az, hogy beépítettem volna  az ott nyert élményeket az életembe,
hanem inkább fordítva, a látásomat, vagyis a gondolkozásmódomat beépítette
Csiksomlyó oda a maga látásába, világába.

Rádöbbentem, de talán mások is, hogy mi itt futunk és kergetjük az életet,
hogy sok szép élményünk legyen, jól éljünk, meg mi többi, de ezek az ott
szerzett élmények fényében mind nem fontos, már nem is tudnak fontosak
lenni.

Igen, ott voltunk Csíksomlyón mi is, de körülöttünk négyszázezer ember,
akik nem csak kirándulni jöttek; mások voltak a céljaik és ezt azzal is
kifejezték, hogy felmentek, nem feltódultak arra a bitang dombra esőben és
fel is mentek volna, még ha kénes eső esett volna is. Vajon miért, nem csak
a vallásért, nem csak a közös élményért, hanem talán  a közös érzésért,
sorsért és azért a közös pillanatért, hogy együtt érezzenek és
megfoghassák, hogy vannak és nem veszett el minden...vagyis semmi se. Ès
itt vettem én is észre, hogy vannak megkérdőjelezhető események az én
életemben is.

Tehát most már nem rohanunk annyira semmi után és helyet adunk a szívünkben
az újra meg újra feltett kérdésnek, kell ez?, jó ez?, jól csinálod?, mit ad
ez a másiknak és vajon adhatna- e többet is...?

Lefelé aztán teljesen eláztunk, csúsztunk-másztunk a vizes talajon, de még így is dalolva, jókedvűen tettük meg a visszafelé vezető utat. Az aznap estére tervezett mulatság persze elmaradt, hiszen vacsora után mindnyájan hulla fáradtan zuhantunk az ágyba.

Vasárnapra virradóan viszont ismét előbújt a napocska és szépen, nyugodtan vittük véghez a betervezett programot: végig a Nagyküküllő völgyén át egészen a Békás-szorosig, sétáltunk egyet a Gyilkos Tó partján, megcsodáltuk az Oltárkő-t, majd Szárhegyen alaposan megismerkedtünk az erdélyi reneszánsz építészet egyik remekével, a Lázár kastéllyal. Dzelic Sheherezáde, azaz Shehi szorgalmas jegyzetelései során  pompás úti jegyzetek készültek, köszönjük Shehi, hogy megkönnyítetted a visszaemlékezést!

Zetelakára éppen időben értünk: megérkezett Csíksomlyóról a több mint 250 zetelaki zarándok, akik nemcsak oda felé, de vissza is gyalog tették meg az 50 kilométeres utat, át az egész  Hargitán. A falu népe tisztelettel és szeretettel várta őket a 6 órai misére, ahová meg is érkeztek pontosan. Fáradtan, sárosan, hátizsákostul és úti botostul ültek a padokban, de a szemükben különös fény csillogott. A templom zsúfolásig volt tele. Sokan kint rekedtek, pedig Zetelaka temploma még városi viszonylatban is inkább nagy templomnak számít. Mégis: a templomban szelíd, de mély áhítat uralkodott. A végén felzúgott az orgona és tömören kaptuk a keresztény-nemzeti spirituális élményt: Szózat, Székely Himnusz, Magyar Himnusz, Boldogasszony Anyánk, mindez egymás után, szívből, lélekből, hittel, alázattal, megannyi székely-magyar torokból…égi ajándék volt ott lenni…

Visszafelé aztán meg is született az elhatározás. A jövőben is szervezünk Alumni iskola-kirándulásokat. Zoli már hív is minket:

Már most örülök a jövő évre tervezett iskolakirándulásunknak a Csángókhoz! Készüljetek fel, dallal, viccel, anekdótákkal és nagy kiváncsisággal közös múltunk és gyökereink megismerésére. S mindezt a volt iskolánk által keletkezett és átfogó barátságra alapozva.

De addig még úgyis találkozunk: a törzsasztaloknál Budapesten, Münchenben, Stuttgartban, Frankfurtban és Bécsben, nyáron a balatoni bulin, …vagy bárhol a nagyvilágban!!! A régi jó kastlis baráti szeretet jegyében!!

http://www.dunatv.hu/kultura/csiksomlyo_0530.html?query=csíksomlyó

http://www.dunatv.hu/video/videoplayer?vid=559789

http://www.dunatv.hu/video/videoplayer?vid=559782

http://www.dunatv.hu/video/videoplayer?vid=559792

A résztvevők névsora:

Kölcze Ferencné, Éva néni
Oláh János
Szilágyi Zoltán
Schmidt Károly
Szilágyi Zsuzsa
Fedor Alíz
Diego Vicente

Bor Ági

Molnár Linda
Márton Zsolt
Dzelic Seherezada

Katona Ági

Dezasse Judith & Miklós

Dr. Szellák Adrienn

Pajor István

Márton Tünde

Berdefy Tamás

Czimbal Lehel

Csíksomlyói Búcsú 2009

Szervező: Márton Zsolt

Időpont: mettől: 2009. május 28., csütörtök reggel 07.00-től
meddig: 2009. június 1., hétfő este 21.00-ig
Utazás: nagy busszal
Szállás: Zetelakán családoknál (akik részt vesznek a faluturizmus programban),
minden családi háznál van két db. 2-ágyas vendégszoba, fürdőszoba és
WC négy vendégnek közösen
Étkezés: a vendéglátó családoknál adnak reggelit és vacsorát, ebédre útközben lesz
lehetőség (igény szerint)
Költség:
• busz: kb. 50,- Euro
• szállás: 4.500,- Forint/fő/nap, tehát 18.000,- Forint összesen (kb. 60,- Euro)

Linkek: www.erdelyivendeglatas.com, www.csiksomlyo.ro

Program:

Csütörtök, 2009. május 28.

07.00 indulás busszal a Hősök teréről
13.00 Kolozsvár, városnézés (Szent Mihály templom, Mátyás szobor, Farkas
utcai református templom, Házsongárdi temető)  

15.00 indulás tovább
19.00 érkezés Zetelakára, szálláshelyek elosztása
20.30 Mulatság (mint Anno az Egyesben)

Péntek, 2009. május 29.

A lehetőségek közül szabadon választhatsz! A buszos kirándulás mindenképpen indul (ha kisgyerekekkel jönnél, akkor ez nekik  előnyösebb!), ha inkább a gyalogos menethez szeretnél csatlakozni, akkor válaszd majd azt.

Egyik lehetőség:
Gyalogmenet a zetelaki zarándokokkal Csíksomlyóra (kb. 50 km) - „zetelaki keresztalja"
06.00 indulás
17.00 érkezés Csíktaplocára (Csíksomlyó melletti falu)
• vissza busszal Zetelakára
• ott alvás egyszerű, zarándok körülmények között (jelentkezés máj.1-ig)

Másik lehetőség:
Kirándulás busszal:
09.00 indulás busszal
Székelyudvarhely, Farkaslaka, Korond, Parajdi sóbánya, Szovátai Medvetó
19.00 érkezés vissza Zetelakára, vacsora és folytatjuk a mulatságot

Szombat, 2009. május 30.

08.00 indulás busszal Csíksomlyóra
09.00 érkezés a csíksomlyói ferences templomhoz, gyülekezés
11.00 indulás a ferences templomtól ki a nyeregbe (kb. 1,5 km felfelé, lassú
gyaloglással)
12.30 ünnepi szentmise a csíksomlyói nyeregben a hármashalom oltárnál
18.00 Csángó mise a csíksomlyói Szt. Péter templomban

Alternatív program:
14.30 indulás a Szent Anna tóhoz, Tusnádfürdő majd vissza Csíksomlyóra
19.00 érkezés Csíksomlyóra

19.30 indulás vissza Zetelakára
20.30 érkezés Zetelakára, vacsora és folytatjuk az előző esti programot

Vasárnap, 2009. május 31.

Egyik lehetőség:
Gyalogmenet a zetelaki keresztaljával Csíktaplocáról Zetelakára
06.00 indulás

Másik lehetőség:
Kirándulás busszal:
09.00 indulás busszal
Gyergyószentmiklós, Gyílkos tó, Békási szoros
18.00 érkezés vissza Zetelakára

Közös program:
18.30 érkezés Zetelaka határába (itt a zetelaki hívek várják és fogadják a
Csíksomlyóról érkező keresztalját, majd együtt mennek a templomhoz)
19.00 ünnepi szentmise a zetelaki plébániatemplomban, majd azt követően
kis fogadás és beszélgetés a templomkertben
21.00 vacsora, utána búcsúest

Hétfő, 2009. június 01.

09.00 indulás vissza Budapestre
11.00 rövid városnézés Marosvásárhelyen
21.00 érkezés a budapesti Hősök terére