2023-05.27+28.  pünkösdi diáktalálkozó - Kastl


 

 

 

 

Összefoglaló, pünkösd 2023

 

 

Kedves diáktársak, kedves volt tanárok és nevelők, kedves barátok,

 

 

idén, 2023 pünkösdjén, a Burg Kastl-i Magyar Gimnázium alapításának 65. évfordulóját ünnepelte a Kastlis közösség. Mint minden kerek évfordulós találkozó, ez is kiemelt fontosságú volt a „szokásos” pünkösdi találkozók között, amelyen mintegy 400 fő gyűlt össze. Schmidt Károly elnök már a rendezvényt megelőző hónapokban is komoly szervezéssel hozta össze a segítőket, többszöri összejövetel, tervezés, szervezés, szerkesztés, nyomtatás, stb. zajlott ebben az időszakban.

 

A konkrét munka pünkösd előtt, csütörtökön kezdődött, pénteken kint alvással folytatódott, a hivatalos szombat-vasárnap előtt. Az első segítők már jelen voltak az elejétől, sátorállítás, kiállítás installáció, sörpadok, étel -ital előkészítése, és sok egyéb dologban volt szükség rájuk. Az önkéntesek munkájuk végeztével ráhangolódtak az eseményre, ami nem volt nehéz, hiszen réges-régi jó barátok, de mindenképpen sok Kastlis találkozhatott már ekkor. Az előző évekhez hasonlóan a Mennersbergi cserkészpark kőbányában többen „letelepedtek” lakókocsijaikkal, sátraikkal, Ricsi felizzította grillezőjét, amin mindenki sütögethette vacsoráját, az első hordó sört csapra került, a találkozás örömét a tűz mellett már megélhették az ott lévők. Ezen az estén elsősorban -de nem kizárólagosan- a fiatalabb generáció vett részt. Volt, aki gyermekkel érkezett, voltak „Kastlis családok” is.

 

A pünkösdi találkozó hivatalos része szombaton 2023. május 27-én 13:00 órakor, a Kastl "Steinstadel" előtt, az iskolazászló felvonásával kezdődött. Minden volt diákot, hozzátartozóit és barátait szeretettel hívta és fogadta az egyesület. A Steinstadel-ba való érkezéskor fontos mozzanat volt a regisztráció, az adat- pontosítások, további diáktársak felkutatásának előségítése érdekében. A közösségi helyiségben szívesen nézegette mindenki a tablókból készült kiállítást, itt is sok-sok emlék elevenedett meg. A „vendégudvarban” mindvégig volt kávé, sütemény, üditő, lángos, magyar hurka, kolbász, valamint sör, bor, pálinka.

 

Korábban már kiderült, hogy történetesen éppen pünkösd szombat délutánján meg lehetett látogatni egy nyílt nap, „Tag der offenen Tür“ keretén belül a vár épületeinek különböző helyiségeit is, amit sokan ki is használtak. Volt, aki „vitt bele diákos csínyt is”, mert van aki, van ami nem változik...

 

Mindeközben 16:30 órakor a tervezett időben, a Burg Kastl Alumni Egyesület megtartotta rendes közgyűlését a Steinstadel 1. emeletén, vezetőségi választással egybekötve. A közgyűlés minden régi diák és vendég részére természetesen nyilvános volt, Schmidt Károly, egyesületi elnök vetítéssel egybekötve beszámolt az előző évek eredményeiről, tevékenységeiről és az egyesület terveiről, majd a következö 3 évre szólo elnökség, vezetőség és ellenörző bizottságra kelült sor.

 

A falubeli ünnepség a tervezett záráshoz képest sokkal tovább tartott, szívesen maradt ott a vendégek többsége, jól esett a szép időben a beszélgetés, nem akaródzott onnan elmozdulni. Így este 19.00-kor történő zárás után sem széledt szét egészen a „csapat”, sokan együtt tovább mentek a Cserkészpark Kőbányájába, ahol közös marhapörkölt vacsora és tábortűz várták az ideérkezőket. Itt aztán jöttek az anekdoták, a sztorizások, visszaemlékezések, generációk kapcsolódtak össze közös tanárokon, testvéreken, szülőkön, gyerekeken keresztül, mert abban mindenki egyforma volt, hogy Kastlis volt (persze a hozzátartozóknak is jutott hely, de már ők is sokat tudnak a régmúlt turpisságokról, közös élményekről, kirándulásokról.) Többen ébren köszöntötték a napfelkeltét is.

 

Vasárnap, május 28-án 11:00 órakor Molnár Otto atya, szintén Kastlis diáktársunk, katolikus misét tartott a vártemplomban, melyen mintegy 50 fő vett részt, itt jellemzőbb volt az idősebb korosztály részvétele.

 

12:00 órakor már lehetett ebédelni a vendégudvarban (volt, aki elment helyi, környékbeli étterembe),

majd 14:00 órától megkezdődött gimnázium megalapításának 65. évfordulója alkalmából szervezett diáktalálkozó, annak hivatalos díszünnepélye. Köszöntőt mondott többek között Stefan Braun polgármester is. Itt mutatkozott be a Burg Kastl ALUMNI egyesület új elnöksége és vezetősége is. Ez után igazi jó hangulatban felvonultak -szokás szerint- a kerek évfordulós osztályok.

 

18:30 órakor végszó és búcsúszó után került sor a zászlólevonásra, majd a Himnusz közös eléneklésére. Utolsó este a szervezők és önkéntes segítők még együtt maradtak, már megkezdték a pakolást, amit másnap, hétfőn fejeztek be, egész napos munkájukkal. Búcsúzáskor szóba került, ki kivel, mikor, hol találkozik legközelebb, egy időpont azonban mindenki számára egyértelmű volt,

pünkösd 2024. május 18-19, Kastl.

 

 

Viszont látásra!

Bodorné Péter Judit, KCSP. ösztöndíjas

 


Download
05b 2023 pünkösdi beszámoló.pdf
Adobe Acrobat Dokument 156.2 KB
Download
BUOD Körkép_2023_28_kl - pünkösd 2023.pd
Adobe Acrobat Dokument 319.0 KB

A fényképeket Kardos John az ALUMNI megbízásában készítette. Köszönjük !

További fényképeket köszönjük Zsuzsa, Béla, Sanyi és Juditnak.


 

A rendezvény megvalósult a Magyar Kormány utólagos támogatásával,

az önkéntes segítőerejébőés az adományozók jóvoltából !


 

 

 

 

 

Meghívó, pünkösd 2023

 

 

Kedves diáktársak,

kedves volt tanárok és nevelők,

kedves barátok,

 

idén ismét örömmel hívunk meg Benneteket Kastl-ba, a 2023-as pünkösdi találkozónkra!

Burg Kastl-i Magyar Gimnázium alapításának 65. évfordulóját 4. világtalálkozónk keretén belül

(2008 - 2013 - 2018 után) ünnepeljük meg, amelyre nagyobb létszámú részvételt remélünk és várunk. 

Pünkösdi találkozónk 2023. május 27-én ( szombaton, kb.14:00 órakor) Kastl "Steinstadel" helyisége előtt az iskolazászlónk felvonásával kezdődik, és vasárnap este végződik.

 

Az Alumni rendezése alatt minden volt diákot, hozzátartozóit és barátait szeretettel fogad mindenféle

részvevői hozzájárulás nélkül. Gondoskodunk arról, hogy legyen kávé, sütemény, lángos, üditő,

valamint sör, bor, illetve gulyásleves szombat este a tábortűz mellett. 

Az ünnepség műsorát, illetve az Alumni gyűlés időpontját a következő hetekben tudatjuk.

 

Kérjük a szállásáról mindenki időben gondoskodjon.

 

A mennersbergi cserkészparkban idén is lesz rá lehetőség 2023. május 26-29., péntek délutántól - hétfő délig sátorozni vagy kempingkocsival parkolni. A park mosdói, tusolói és WC berendezései rendelkezésre állnak.

 

A Burg Kastl Alumni egyesület adományokból és tagságdíjakból tudja a pünkösdi ünnepséget és annak részban költséges programját szervezni, illetve azoknak segítőkész önkéntes lelkes munkájával, akik a program előtt-alatt-után segítenek. Rendezvényeinken kívül az iskolánkhoz közelálló magyar egyesületeket is támogatjuk. Ezen okból szeretnénk a következő felhívással a volt diákok figyelmét egyesületünkre felhívni, amellyel esetleg növelni tudjuk a tagok számát!

Legyetek TI is bejegyzett tagjai a Burg Kastl Alumni egyesületnek és támogassátok TI is munkánkat,

amint a mostani tagok már teszik évi 20 euró tagságdíjjal. Természetesen mindeki, aki valaha az iskolánkba járt az alumnihoz tartozik, de aktív tagoknak azokat tekintjük, akik vagy irásban bejelentkeztek,

vagy pedig aktív tagságukat a tagdíj befizetésével jelzik.

Az aktív tagok választják a vezetőséget, amelyre legközelebb 2023 pünkösdkor kerül sor.

E hírlevélhez csatoljuk a felvételi kérelem adatlapját és az egyesület alapszabályait is.

 

Hálás szívvel fogadjuk lelkes adományaitokat is, amivel támogatjátok munkánkat.

 

Tagságdíjakat és adományaitokat a következő bankszámlára lehet befizetni:

Burg Kastl Alumni e.V.

IBAN:  DE37 7525 0000 0021 4547 72

BIC (SWIFT-Code):  BYLADEM1ABG

Sparkasse Amberg – Sulzbach

Szükség esetén a befizetett adományokról egy befizetésről szóló nyugtát tudunk küldeni.

("Spendenquittung")

 

 

Végezetül, idén se tudjuk pünkösdi ünnepségünket volt iskolánk területén, azaz a várban megtartani.
A rendőrfőiskola volt iskolánk területén pünkösd szombatján, 2023. május 27-én avatja fel az új épület
helységeit. A napokban értesültünk arról, hogy történetesen pünkösd szombat délutánján Kastl és környékbeli községek lakói, mint ottan tartózkodó vendégek, látogatók (tehát mi volt kastlisok is!)
egy nyilt nap  „Tag der offenen Tür“ keretén belül a vár épületeinek különböző helységeit meglátogathatjuk. Erről a  következő hírlevelünkben pontosítunk.

 

 

Rendszeresen látogassatok el honlapunkra: www.kastlalumni.eu ,

illetve kövessétek facebook oldalunkat Burg Kastl Alumni e. V. | Kastl | Facebook ,

ahol aktuális eseményeinkről, híreinkről értesülhettek.

 

 

Kastli baráti üdvözlettel,

A Burg Kastl ALUMNI egyesület nevében

 

Schmidt Károly

elnök

Burg Kastl ALUMNI e.V.

info@kastlalumni.eu

www.kastlalumni.eu

Burg Kastl Alumni e. V. | Kastl | Facebook

 


Download
2023 Meghívó Kastl Pünkösd 2023.pdf
Adobe Acrobat Dokument 278.8 KB
Download
2023 Pfingsten Kastl Programm_hu.pdf
Adobe Acrobat Dokument 125.7 KB
Download
2023 Pfingsten Kastl Programm_de.pdf
Adobe Acrobat Dokument 87.9 KB

Download
Antrag Mitgliedschaft ALUMNI ohne SEPA.p
Adobe Acrobat Dokument 286.5 KB


 

 

 

Emlékeztető

Meghívó, pünkösd 2023

 

 

 

Kedves diáktársak, kedves volt tanárok és nevelők, kedves barátok,

 

az idei pünkösdi hétvégén remélhető nagy számban találkozunk!

Az ALUMNI elnöksége a szükségeseket előkészítette, rajtunk nem múlik.

 

A pünkösdi találkozónk központja a falu közepén található Steinstadel lesz.

(címe: Brauhausgasse 1, 92280 Kastl)  Szombaton 12 órától már lehet érkezni.

Étel- és ital-kínálatunk mondhatni, hogy a szokásos, megtalálható lesz a megunhatatlan

lángos, hurka, kolbász mellett többféle házi sütemény, sör, bor, üdiktőitalok, víz.

 

Mint jeleztük korábban, a rendőrfőiskola volt iskolánk területén, pünkösd szombatján,
2023. május 27-én avatja fel az új épület helyiségeit. Kastl és környékbeli községek lakói,
mint ott tartózkodó vendégek, látogatók (tehát mi volt kastlisok is!) egy nyilt nap 
„Tag der offenen Tür“ keretén belül a vár épületeinek különböző helységeit meglátogathatjuk.

A Steinstadelban szombat este 18:00 órakor átköltözünk a mennersbergi Cserkészparkba,

ahol mindenkit szeretettel várunk az elmaradhatatlan tábortűz köré. Ott aztán mulatunk,

és emlékeket elevítünk fel. Természetesen ott is vár minden, mi szem-szájnak ingere,

marhapörkölt körettel, lángos és "alkalomhoz illő" italok.

 

Vasárnap délelőtt 11:00 órakor szentmise a vártemplomban és utána megint a Steinstadel

a kastlisok központja lesz.

 

Nagyon szeretnénk, hogy mindenki a lehető legjobban érezze magát, ezért ennek biztosítása

céljából segitők jelentkezését várjuk péntek délután és szombat délelőtt a felépítésnél, továbbá

hétfőn délelőtt az elpakolásnál. Előre is köszönjük!

 

A szenvedélyes táborozók számára péntek délben megnyílik a Cserkészpark a Homokbányában.

Innen legkésőbb hétfőn délig sajnos búcsúzni kell, de úgy, hogy még lábnyomot se hagyjunk!

 

Baráti üdvözlettel

 

 

Schmidt Károly

elnök

 

Burg Kastl ALUMNI e.V.

info@kastlalumni.eu

www.kastlalumni.eu

Burg Kastl Alumni e. V. | Kastl | Facebook