A RÖG, AMI MINKET KÖTELEZ

Kilencéves voltam, amikor 1956-ban Magyarországról elkerültem. Jelenleg az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének főtitkára, az „Europa"-Club titkára és az 1991. júniusában megalakult Magyar Nemzeti Tanács egyik tagja vagyok. A bécsi egyetemen geológiát végeztem 1972-ben, azóta egy nemzetközi olajtársaságnál dolgozom, mint geológus, amely főleg olaj- és gázmezők feltárásával, felkutatásával foglalkozik. Ennél az olajtársaságnál 26 éve dolgozom, ebből élünk, a többi fent említett funkcióimat társadalmi munkában végzem.
1958-1962 között az Innsbrucki Magyar Gimnázium diákja voltam, de nem itt érettségiztem. Az iskolát 1962-ben sajnos becsukták, és én akkor kerültem Burg Kastl-ba. Ott érettségiztem 1967-ben. Meghatározó és egy életre szóló indíttatást itt kaptam. Amit Burg Kastl-ban a lelkembe ültettek, azt ma is, mint örökséget hordom magamban. Nem volt az más, mint a magyar nemzet szeretete, a magyar kultúra és nyelv tisztelete. A magyar iskola számomra egy olyan ablak volt, melyen keresztül betekintést és lehetőséget kaptam a magyar nemzet, illetve önmagam megismerésére.
Visszakerülve Bécsbe az egyetemi éveim során úgy láttam, hogy az újra formálódó magyar kultúregyesületben, az „Europa"-Clubban megtalálom helyemet. A velem hozott világképet itt tudom majd kibontakoztatni. Volt bennem egy olyan eltökélt szándék is, hogy magyarságomért és annak megőrzéséért valamit tennem is kell. Arra hamar rájöttem, hogy nem elég egyénileg nagy magyarnak lenni, közösségileg is kell munkálkodni. Az intézményes keret, az egyesület viszont már adva volt. Előnyömre volt az is, hogy az egyetemen volt néhány hasonló identitású barátom, sőt osztálytársam. Neki kezdtünk egy otthon, egy „szellemi fészek" kiépítéséhez. Közben megtollasodtunk és megtanultunk röpülni is. Időközben rájöttünk arra, hogy a Bécsben élő, társadalmilag rendkívül heterogén magyarságot kulturálisan összefogni sokkal inkább lehet, mint politikailag. Ennek ellenére egyesületünk mindvégig hű maradt az 1956-os magyar forradalom eszméihez. Nincs lehetőségünk itt az „Europa"-Club múltjával és tevékenységével bővebben foglalkozni. Arra viszont szeretnék utalni, hogy amilyen örvendetes tény a magyarországi rendszerváltás volt, de velejáró negatívumként napról-napra tapasztalhatjuk kis közösségeink fellazulását, felbomlását.
Amikor a nyugati magyarság egyik legjobb ismerője, Borbándi Gyula 1985-ben megjelent „Az emigráció életrajza" című könyvében azt írta, hogy a Burg Kastl-i fiatalság kikerülve az alma materből nem áll a nyugati magyarság élére, nem épül be szerte a nagyvilágon létező magyar egyesületek vagy intézmények rendszerébe, és nem vállal vezető szerepet, akkor engemet ezek a sorok nagyon is lesújtottak. Különösen azért, mert Borbándinak teljes mértékben igaza volt. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy ezen a tényen ma sem változott semmi. Kérem ezért az iskolából kikerülő fiatalokat, hogy ragadják meg az alkalmat, és ahol csak lehetőségük van, tegyenek valamit a környezetükben működő magyar egyházak, egyesületek stb. érdekébe.
1967-ben ballagási batyumba pogácsa, fillér, só mellé egy rög anyaföldet is helyeztek. Akkor még ezt a rögöt a vasfüggönyön keresztül kellett titokban kicsempészni. Most már tudom, hogy ez az a rög, amely engem egy életre elkötelezett, és ezt soha nem fogom szem elől téveszteni. Nagyon remélem, hogy Ti se.

Smuk András

Bécs, 2000-08-04